2014. május 25., vasárnap

És még mindig az ünneplés jegyében

Mert számomra egy ebéddel nem ért véget a fiacskám ünneplése. :) Így finom reggelit készítettem ma.

Avokádós tojás:




Érett avokádót félbevágtam, magját kiszedtem és a húsából annyit mélyítettem egy kanállal, hogy majd beleférjen a tojás. Meglocsoltam egy kevés citrommal, sóztam, borsoztam és óvatosan beleütöttem egy tojást. Ezt is picit megsóztam és megszórtam reszelt parmezánnal. 200 fokos sütőben 10 percet sütöttem, így finom krémes maradt a tojás. Pirítóssal kínáltam.
Ebédre pedig a másik nagy kedvenc készült: csirkeszárny. Ez azonban nem grillen, hanem a sütőben készült.
A csirkeszárnyakat félbevágtam és egy mély tálba tettem. Leöntöttem 2 dl fehérborral és meglocsoltam Cajun szósszal. Hagytam állni legalább egy fél órát. Ekkor a húst kiszedtem, a páclébe kevertem egy apróra vágott hagymát és egy gerezd szintén apróra vágott fokhagymát, 1 ek pirospaprikát, 10 dkg cukrot, 1 kis doboz sűrített paradicsomot és megsóztam, borsoztam. A szárnyakat tepsire tettem és meglocsoltam a mártással. Alufóliával lefedtem az edényt és 200 fokos sütőbe toltam. Kb. 35-40 percig hagytam, ekkor leszedtem róla a fóliát, megforgattam a szárnyakat és készre sütöttem. Az egészet megszórtam jó sok korianderrel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése