2015. szeptember 5., szombat

Házassági évforduló

Szeptember 4. 33 éve, délután 1/2 5-kor fogadtunk örök hűséget egymásnak a Mátyás templomban. Ahogy más sem, úgy én sem felejtem el ezt a napot.

Most a 33. évfordulót a tanyán ünnepeltük meg. Szerencsére az idő is szép volt (mint akkor), így kint, terített asztalnál ebédeltünk. Mivel életem párja nagyon szereti a krumplit és a zöldségeket, a húst pedig kevésbé, így ennek az elvárásnak akartam megfelelni ezzel az ebéddel.
Húsgolyók zöldségágyon
Itt még sütés előtt
 Tálalva

Hozzávalók:  500 g darált hús, 1 kg burgonya, 250 g koktélparadicsom, 2 db tojás, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 db sárgarépa, 3 gerezd fokhagyma, 3 ek búzadara, 5 ek majonéz, 1 tk kurkuma, 2 tk mustár, só, bors, 1 kis csokor kapor
Dinszteljük meg az apróra vágott hagymát , a zúzott fokhagymával és a közepesre reszelt sárgarépával, közben szórjuk meg a kurkumával. Ha kész hagyjuk egy kicsit hűlni. A burgonyát reszeljük meg, szintén a reszelő közepes lyukán. Keverjük össze a majonézzel, a mustárral, a tojással, a búzadarával, a sóval, a borssal és az apróra vágott kaporral. Adjuk hozzá a hagymás, répás keveréket is. Terítsük el egy kiolajozott közepes méretű tepsiben. Finoman nyomkodjuk bele a tetejébe egyenletes távolságokat tartva egymástól a vizes kézzel formázott húsgombócokat és a koktélparadicsomot. Előmelegített 180 °C hőmérsékletű sütőben süssük készre.
Utána desszertnek krémest szántam, ami nem sikerült... Így pohárkrém lett belőle. Az íze nagyon finom! :)




1 megjegyzés:

  1. Gratulálok az évfordulótokhoz Kismacs!Még sok szép évet kívánok!
    Manyesz a Zabáldából

    VálaszTörlés