2016. július 18., hétfő

Currys cukkinikrém

Nagyon sok cukkinim termett és terem folyamatosan. Sárga és zöld is, vegyesen. Ezért intenzíven böngészem a cukkini recepteket. Így került elő ez a recept is. Tavaly már nagy sikere volt, most sem marad el. :)

Gyorsan elkészül és higgyétek el, nagyon finom! :)
Egy kisebb (ami még így sem túl kicsi) cukkinit sajtreszelőn lereszeltem, ez nagyjából 40 dkg lett. 2 ek olívaolajat felforrósítottam és megfuttattam rajta 2 tk curry-pasztát. Zöld curry pasztám volt itthon, az eredeti recept vöröset ajánlott. Rádobtam a cukkinit, megszórtam 1 ek római köménnyel és állandóan kevergetve 3-4 percig sütöttem, közben meg is sóztam egy kicsit. Csak annyira kell megsütni, hogy kiengedje a levét. Ekkor lehúztam a tűzről, meglocsoltam egy lime levével (citrom is jó végső esetben) és belekevertem 3 ek Tahinit. Majd a végén még egy nagy csokor, apróra vágott petrezselyemzöldet is adtam hozzá. Ha nem lenne elég leve, akkor kell adni hozzá 1-2 ek vizet, mert állás közben sűrűsödik. Lezárható tetejű üvegbe, vagy dobozba tesszük és 3-4 órát a hűtőben pihentetjük.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése